Hogy kerültem oda csurom vizesen és átfagyva és pánikrohamokkal tarkítva?
Az univerzum összejátszott mindenki ellen ezen az estén és már addig rontotta a körülményeket és keverte a szart az a transzcendens lény, amíg egyszer csak azon kaptam magam, hogy Uránvárosba vagyok a föld alatt egy fűtésnélküli lyukban és egy Trabant hátsó ülésén görnyedek embriópózban és igyekszem nem jégkockává válni a reggeli első buszig, ami hazavisz. Haza akartam menni. De nem tudtam. A kulcs belülről a zárba maradt és nem tudtam kinyitni az ajtót, amikor először hazaértem. Amikor másodszor is hazaértem már hívtam anyám mobilját is, illetve nyomtam a csengőt. A válasz rá: semmi. Csak aludtak tovább. Fél órán át álltam a bejárati ajtó előtt így. - Mintha kivülről nyalogatnám a lekváros üveget.-futott át az agyamon. Ekkor történt az az isteni szikra, hogy sms-t kaptam. "Nem jösz le egy cigire 30 perc múlva?". Igen. Hajnali fél háromkor a hidegben és esőben ez volt minden vágyam...a plusz körülmények miatt valóban. Így történt az, hogy ezután némi információ csere után elindultam Urán irányába és kikötöttem a Trabant hátsó ülésén és azon elmélkedtem, hogy mikor aludtam utoljára DKW (gyk:Das Kleine Wunder) összkomfortos kis ülőalkalmatosságán.
Kommentek