-22.44 Korán van még.-nézett hősnőnk az Ágoston téri toronyórára mihelyst leszállt a 39-es buszról.- És hideg is. Brrrrr. Picsába...-és ezzel egy nőies mozdulattal elindul hazafelé. Az óra hármat ütött. 22.45 van és megáll félúton.- Nincs kedvem hazamenni még. Bár ismét 23°C lenne (tehát 27°C-kal több) és sétálgathatnék még néhány órát zenét hallgatva a szűk kis belvárosi utcákban és nem lenne rajtam vagy 600 réteg ruha. Szal mint nyáron.-sóhajt egyet és meredten bámul a Mecsekre. Keresi az ismerös kis fénypontokat, de a köd sűrűsége miatt semmit sem látni. Lép egyet balra és ezzel egy elegáns botlást idéz elő és majdnem elvágodik a betonon.- Ügyessss.-állapítja meg. Tudja, hogy jobb lenne már otthon lennie, mert ez nem az a fajta biztonságos környék. Nyüszít egyet és elindul. Közben arra gondol, hogy neki mennyire nincs kedve ehhez az egész karácsony mizériához.-Bezzeg egy hete, uh. - elmosolyodik és szaporázva lépéseit végül haza is érkezik 22.58-kor.

Most itt ülök az ágyamon a radiátornak dölve és azon elmélkedem, hogy mi velem a baj már megint és, hogy miért jó érzés nekem, hogy felhevítem a kakaóm, ami leforrázza a nyelőcsövem úgy, hogy aztán napokig nem tudok nyelni sem rendesen. Pedig kihűlne ez hamar, ha az ablakba tenném, de az úgy nem lenne helyes. Inkább sérüljön az a csillós hám. Ezzz-azzz. De szóval itt ülök még mindig. Bambulok. Öt percenként eszembe is jut, hogy talán gépelni kellene. Elrugaszkodtam már rég a Földtől és ilyenkor igazából a felhők közt sétálok, ahol nincs határ álom és valóság között és minden összemosodik mégis mindent tisztábban látok. Nagyon gyengének érzem magam, pedig tudom, hogy itt senki sem bánthat. Sírnék, de nevetnem kell és szeretnék, de itt nincs kit. Elfekszem és levonom a következtetést, hogy teliholdkor biztos hülye vagyok meg amúgyis boldog karácsonyt és channukat!



Hiányzik.